2011. július 3., vasárnap

Barátnőimnek

Már régóta tartozom ezzel a bejegyzéssel.
Az előzőben utaltam rá, hogy közeledik 2 barátnőm szülinapja. Valahogy valamilyen "alkotói válságom" volt, ugyanis szinte az utolsó pillanatig nem tudtam mit készítsek nekik, és ez velem eddig még nem nagyon fordult elő. De aztán szerencsére ráleltem egy Rico rózsás mintára egy mintafüzetben, amit megvettem.
A 2 barátnőm születésnapja között csak pár nap van, és mi a 2 közé megbeszéltünk egy találkát ide hozzám. Ami a végén sajnos nem jött össze, mert akkor kellett visszamennem a kórházba kontrollra.
Epeműtét után már nem nagyon kell visszajárni a műtötteknek kontrollra, de mivel nekem nagyon be volt gyulladva és még ki kellett várnom a hétfőt, ezért ajánlották, hogy jelenjek meg. Fájó szívvel lemondtam a barátnőimmel a talit. Elmentem a kórházba... Erre tudjátok mi volt? Csak ránéztek a műtéti hegekre... Meg kiadtak egy papírt nekem, amit már a varratszedésnél is ideadtak egy példányban. Nem kicsit voltam ideges. Azt nem számítva, hogy a barátnőim lemondtam még egy 6 órás utam is volt(oda-vissza annyi) természetesen az utazás költségeivel a semmiért... Na de mindegy.
Az egyik barátnőm, aki itt lakik szegeden megkapta személyesen az ajándékát, még következő héten, a másik barátnőm messze lakik, neki postán küldtem el.
Na de mutatom is mik készültek. Nem túl nagy szám, de nekik nagyon tetszett, és nagyon örültek neki!



A hímzés mellett még kaptak egy-egy tanítói zsebkönyvet, aminek jó hasznát fogják venni :)

2011. május 18., szerda

Vizsgaidőszak

A héten elkezdődött a vizsgaidőszakom. Most kivételesen örülök is neki, hiszen mindössze 2 vizsgám lesz, és ezek sem a nehezebbjei közül valók :)
Idén a szorgalmi időszakom sem volt olyan nehéz. És még könnyebb lett volna, ha nem lettem volna beteg, és nem lett volna a műtét. De már szerencsére ez is a múlté. Jól vagyok, nem fáj sehol semmi, már csak a sebeim és a még fennálló étrendem emlékeztet az egészre.
Bár ha jól belegondolok igen sok változás következett be az életemben ennek az egésznek a hatására. Az egyik ugye az, hogy lefogytam jó sok kilót, aminek nagyon örülök. Azért, hogy megtarthassam ezt igyekszem figyelni az étkezéseimre és járunk a vőlegényemmel heti 3x úszni. Az önbizalmam is valamennyivel nagyobb lett.
Sokkal könnyebben nemet tudok mondani finom falatoknak :)
Új ruhatárra tettem szert :) És ha még gondolkoznék, biztosan eszembe jutna még pár apróság.
Hímezni is hímzek folyamatosan, de nem tudom mi van velem, mindig mást akarok csinálni. Így aztán 1-1 mintával alig haladok, néha szinte nem is látható, és már egy másikat böködök...
Na de most következik 2 barátnőm szülinapja, őket szeretném egy kis aprósággal meglepni, azon fogok ügyködni mostanában.

2011. április 12., kedd

Tavaszi plasztikmánia 1.

Imádom a tavaszt, imádom a Rico mintákat, kedvet kaptam plasztikra hímezni, amikor befejeztem a DIM napocskás díszt, így aztán ezek születtek meg:



A kép nem a legjobb, sajnos tudom.
Mint a cím is utal valamennyire, folytatás lesz :)
A kórházba is velem voltak ám ezek a hímzések, de terveim ellenére ott nem tudtam haladni egy öltésnyit sem. Most, hogy sokat kell feküdnöm és pihennem haladgatok ám :) Bár már csak a ma és a holnap van, amikor ennyire ráérek, de ki fogom használni :)

2011. április 6., szerda

Túl vagyok rajta

Szombaton este bekerültem a kórházba, hétfőn meg is műtöttek. Sajnos volt komplikáció is, de ma nagyon nagy szerencsémre hazaengedtek.
Most csak ennyi. Gyenge vagyok és fáj még.
Csak gondoltam jelentkezem.
(Amugy rendesen ma kellett volna bemennem...)

2011. március 25., péntek

Nagyjából elkészült

2009. januárjában ezt az állást mutattam nektek. Akkor a 2009-es terveim közt volt, hogy befejezem.



Hááááát...akkor bele sem böktem a tűmet.
De idén februárban elővettem a fiókból, és le sem tettem, ameddig el nem készült.
Közben rájöttem, hogy néha mennyire szeretek plasztikra hímezni :)
2011.03.08-án készült el a képen látható állapotáig. A helye már meg is van :) A bejárati ajtónk mellett lesz.



Egy kép a készletről:


Mint látható azért írtam, hogy nagyjából elkészült, mert a hímzés részét befejeztem, de a keretbe kerülő papírka és a drót, ami a készletben volt otthon van szüleimnél, és már jó ideje nem voltam otthon, így nem tudtam elhozni. És még látható a készlet képén, hogy fehér francia csomók is vannak rajta, azt pedig fehér gyönggyel szeretném helyettesíteni. Természetesen az is otthon van :)
Majd szerintem mutatni fogok képet a végeredményről is, ha már a helyén lesz lefotózom :)



Írok egy kicsit a hétköznapjaimról is.
A héten nem igazán volt időm hímezni, kéthetes egyéni tanítási gyakorlaton vagyok, ami azt jelenti, hogy 2 hétig kell az általános iskolában lennem és bizonyos órákat megtartanom. Az órákra való felkészülés nem is venné el az időmet, hiszen az csak olyan egy óra, de minden órához most még tervezetet kell leadni. A tervezetben minden egyes szót le kell írni, amit mondani fogok, és legtöbbször még a tanulók várható válaszát is. Hááát ez sok időmet veszi el. Így hímzés helyett gépelgetek. De az első héten már túl vagyok, már csak egy hét van hátra.
Április 4-10-ig pedig tavaszi szünetem lesz, amit én még szerintem olyan 3-4 nappal meg is fogok hosszabbítani. Akkor pedig be fogom pótolni, ami ezen a 2 héten kimaradt :) A terveim legalábbis ezek. Aztán majd meglátjuk mit sikerül megvalósítani belőle.
Április 6-án ugyanis kórházba kell mennem, és 7-én műtenek... epekövek miatt... és nagyon remélem, hogy minden bajom okozója az a pár kő, mert ha nem, folytatódik a tortúra tovább.
Az előmerészkedtem című bejegyzésemben már utaltam rá, hogy beteg lettem. Most sem szeretném olyan nagyon részletesen leírni, csak nagyvonalakban. Nem szeretném untatni az erre járókat: )
A januári vizsgaidőszakom végén elkezdett éjszakánként égni a gyomrom, január 21-én el is jutottam az ügyeletre. Ott ilyen gyomorsavas reflux betegséget diagnosztizáltak. Hétfőn elmentem háziorvoshoz, azt mondta, jók a gyógyszereim a panaszaimra. Oké... Szedtem 1 hónapig őket és semmi hatás.
Következett egy gyomortükrözés, ahol azt mondták nincs sav, epe van a gyomorban.
Ultrahangon kiderült, hogy epeköveim vannak. Műtétet javasolt a háziorvos.
Enni nem tudok, szinte semmit és ezt komolyan írom. 2 hónap alatt 15 kiló minusz...
Kaptam étrendet, és be is tartom, mégis sokat fáj éjszaka a hasam a mai napig. De reménykedem, hogy műtét után majd idővel jobb lesz. Mert múlt héten is az ügyeleten azt mondták, hogy a tüneteim alapján nem biztos hogy az epe csinálja ezt...
Semmilyen gyógyszer nem akar hatni, se görcsoldó, se savlekötő, semmi...
A pozitív az egészben az, hogy a rosszullétek miatt már nem rettegek a műtéttől, hanem várom...

Egy vidám kis képpel zárom bejegyzésem.

2011. március 21., hétfő

Brrr... (4)

Jöjjön egy akkor és most :)
2009.11.15-én a hóemberecském ilyen állapotban volt. Ekkor készült róla az utolsó fázisfotó.



Aztán amikor most elkezdtem hímezni, ő volt az első, akit elővettem, és eldöntöttem, hogy meg sem állok, ameddig el nem készül.
2011.01.22-én fejeztem be.



Előfestett DMC Aidán van, ami olyan, mint a felhős ég. A végeredmény nagyon tetszik. Legutóbb, mikor apukám képét kereteztettem ki is néztem egy keretet, ami ennek tökéletes lenne, de sajnos nem tudom, mikor állnak majd úgy az anyagiak nálam, hogy el is jussak oda. Tehát most bekerült a fiókocskámba a keretezésre váró kész munkák közé.

2011. március 19., szombat

Brunyi RR kendője

Még tavaly év végén hímeztem meg az epres kannát Brunyi kendőjére, de sajnos ezt sem mutattam még eddig.
Elnézést Judit, hogy ilyen sokat kellett várnod rá, és köszönöm, hogy szóltál, mert sajnos teljesen kiment a fejemből.
Íme a képek:



2011. március 17., csütörtök

Az első kép...

... amit hoztam most megmutatni. Arra gondoltam ugyanis, hogy nem teszek fel egyszerre minden képet, mert az úgy sok is lenne. Nem is sikerült mindent jól lefotóznom, mert sajnos a telcsim nem csinál profi képeket, a fényképezőm meg évek óta nem jó :( De azért a lényeg látszik, és majd igyekszem sokszor a párom telefonját megkaparintani fotózni :)



A készletet még az Évában vettem egy kiállítás megtekintése után. Akkor ott beleszerettem, és még mindig tetszik nekem. És igazán praktikus, hogy a készletbe van a keret meg minden, így már arra sincsen gond :)
A hímezhető rész nem olyan nagy, mégis ezer év alatt készült el nálam. (mindig valami újba kezdtem, ez meg pihenőpályára került) Hát most már a szobánk falát díszíti.

2011. március 15., kedd

Előmerészkedem :)



Huhh... Kicsivel több, mint egy éve hagytam itt bejegyzést utoljára.
Az előző 2 félévem az iskolában nem igazán tette lehetővé, hogy a tűmet bármibe is belebökjem. Bár talán ez nem csak az iskola hibája, hanem az enyém is. Átestem a ló túlsó oldalára és csak tanultam, idegeskedtem a tanulás miatt, és tanultam... Most visszagondolva látom, hogy túl sokat vártam el magamtól.
A hímzés mindig is megnyugtatott. És ez hiányzott nekem.
Januárban még tartottak a vizsgáim, de a gyomrom már nem díjazta ezt az egész cécót és az utolsó vizsgám előtt lebetegedtem.
Nem igazán szeretném ezt hosszasan leírni.
A lényeg úgyis csak annyi, hogy tudatosult bennem ezt így nem csinálhatom. Visszább vettem a tempón, már igyekszem nem olyan komolyan venni. Mi van akkor ha nem lesz minden jegyem a legtökéletesebb? Ha nem ülök bent minden olyan órán, ami amúgy sem számít? Persze ezt nem olyan egyszerű így kezelni, mint leírtam, de igyekszem.
És hogy miért is fontos mindez?
Mert elkezdtem újra hímezni!!!
3 elkezdett munkám már befejeztem. Képet fogok hozni a héten, csak ma persze nem süt a nap, hogy tudjak fotózni...
Igyekszem az elkezdett dolgokra koncentrálni. Haladni velük és befejezni, amit tudok. Most ezen a hosszú hétvégén olyan szépen sütött a nap, hogy teljesen oda lettem a tavaszi és húsvéti mintákért :) És teljesen be vagyok zsongva :) Bár mintáim nincsenek...
Ezt még most leírom. Nem hiszem el, hogy sikerült így járnom.
A régi gépemen volt egy mappa, ami a mintákkal volt tele. Aztán következett egy újratelepítés, és azok nagy része, ami nem lett áttéve korábban a párom gépére, az valahogy ott maradt. Eltűnt... elveszett... rengeteg...
Aztán egy kicsit megnyugodtam, mert egy részét megtaláltam a képtáramban a régebbi mintáknak. És voltak olyan mappák is, amiket kiírtam CD-re. De ez is csak egy elég kis töredéke volt. Aztán most, hogy rámjött a tavaszi mintás hímezhetnék, a Rico mintákat nagyon kedvelem, mondom megnézem neten. Hát a képtár megszűnt... Pedig 1 vagy 2 hónapja néztem. Hát nem hiszem el. És én meg nem mentettem le onnan semmim. Az is elveszett.
Azért írtam le, hogyha esetleg valaki olvasni fogja ezt esetleg, akkor remélem ha addig nem mentette meg a mintáit DVD-re és mindenhova, akkor megteszi.

Hamarosn jelentkezem :)