2009. január 31., szombat

Új design

Egy kicsit megváltoztattam a blogom, nem tudom tetszik-e?
Vagy változtassak még rajta? Már amit tudok...

2009. január 30., péntek

Mesés blog


Melus lepett meg engem ezzel a díjjal.
Nagyon szépen köszönöm, még soha nem kaptam díjat :)

A szabály szerint 5 függőségemet kell felsorolnom, íme:
1) tea
2) hímzés
3) családom
4) internet
5) hímzéshez kellékek, anyagok, fonalak, mütyűrök

És az 5 ember, akiknek továbbadom a díjat:
- Lilang
- Kaludia
- Phan
- Brunyi
- Kata neki sajnos valamiért nem tudok üzit hagyni a blogjában :(

Tündérkék

Köszönöm mindenkinek, aki elmondta, neki melyik tündérke tetszik.
Segítettetek, hogy az 1. az akkor kiesik :)
A 2. és 3. kapott szavazatokat, és mivel nekem is tetszik mindkettő, így aztán mindkettő el fog készülni.
Tegnapra vártam az anyagot, de nem érkezett meg.
Én tegnap egy öltés nem sok, annyit sem hímeztem, kora reggel indultunk Szegedre, mert volt egy vizsgám, amit pótolnom kellett, mert a tanárnak ugye nem volt kedve és ideje végighallgatni minket. Este 7 után értünk haza, még egy kicsit ünnepeltünk itt a családommal, utána mentem is aludni, úgy lefárasztott az egész nap.
A tündérekre visszatérve, szerintem a 3. tündérkét fogom megcsinálni a csillogó anyagra színváltós fonallal, a 2-at meg lehet hogy valami színes anyagra DMC-vel, ami olyan, mint az arany fonal, csak ilyengyönygházfényű. Kreinekben Pearl nevet visel.
Hát ilyen terveim vannak, de ezt az utóbbit még majd ki kell próbálom kis anyagon kis mintával.

2009. január 27., kedd

Fonalaim

Lefényképeztem a DMC színváltós fonalaimat, nézzétek milyen gyönyörűek, nem csoda, hogy nem tudom kiválasztani, melyik legyen az az egy, amivel készülni fog a tündérke.



Persze a kép nem adja úgy vissza a színeket.

Rico orchideás banner

Elkezdtem ez is. Így áll, ma ezt fogom csinálni.
Nagyon jó erre a fényes, selymesnek tűnő Aidára hímezni :)

Isa Vautier kávés szív

Tegnap este szerettem volna ezt is befejezni, és képzeljétek 2 fonal kell már csak hozzá, néhány kávészem belsejébe kell barna és még a kontúr és nincs nálam az a fonal, Szegeden hagytam, így csak jövő héten tudom befejezni, ha megyek vissza. Nem hiszem el :)
Addig is így áll :

Baby Mickey egér lány

Készen lett már 23-án pénteken.
Olyan kis édi :)
És akkor végül párna lesz :)

2009. január 26., hétfő

Hétvégém

Nagyon gyorsan elrepült ám. Itt folyton pörgés volt, egy perc nyugi se volt a fiúk mellett.
Hímzéssel azért egy kicsit haladtam, habár terveim szerint sokkal többet szerettem volna, de nem baj, a családommal voltam, az is kellett már.
Haladást holnap mutatok, mert ma már nem tudok fényképezni, nincs elég fény.
Tegnap pakolgattam is a hímzőspolcaimat. És kezembe akadt néhány készlet. Tudtam én, hogy vannak, nem felejtettem ám el, csak most, hogy újra megpillantottam őket, sokkal szebbek, mint emlékeimben. Íme:









A 2. képnek (a párnának) neki is fogok látni mostanában.
Az utolsó 2-nek meg nem merek, mert szép festett az anyag és félek, hogy nem oda kerül, mint ahova kellene. Akik csináltak már ilyen előfestett anyagos készletet, és esetleg van kedvük, megosztanák velem, hogy kell tutira jól kiszámolni?
Meg most teljesen beleszerettem a színváltós (én már csak igy hivom) fonalakba. Ja igen, azt is találtam, 2 x 12 darabos DMC color variated fonalkészletet mintákkal, ezeknél is kevésbé szépre emlékeztem. Ma feltekertem őket bobbinázó papírra, és teljesen odavagyok értük.
Ki is néztem egy tündérkés mintát, csak az a baj, hogy 3 is van, és nem tudom melyiket hímezzem. :) nagy gond ám, tudom :)
Bár most örülök, hogy ez a legnagyobb gondom :)
Majd jövőhéttől... tegnap éjszaka fel tudtam venni az óráimat, hhááát van pár, hétfőnként full hulla leszek és nem lehet mit csinálni, nem tudok mit eltenni onnan máshova :( Na de jövő hétfőn kiderül.
Addig is nem foglalkozom a sulival :)
A tündérkéhez visszatérve, ha sikerülne kiválasztanom, melyik legyen, még akkor is anyag és fonalszín gondba vagyok. Anyag vagy az uj Bellana rózsaszínes, vagy esélyes, hogy rendelek csinllámos anyagot. Hubbub Dórinál láttam a Mira nőciknél, és nagyon szép!!!! Bár élőben még nem láttam ilyet :) De úgy is biztos jól mutat. Ahogy néztem olyan színűt nem tudok venni, csak sima fehér csillámosat, de szerintem az is jó lehet.
Úgyis kaptam egy kis plusz zsebpénzt, hogy vegyek hímzést magamnak, amit szeretnék, amiért olyan sokat sokat tanultam :):):):)
Megmutatom a tündérkéket, csak mintán van:





Ha van kedvetek, leírhatjátok kinek melyik tetszik, hátha segít a döntésben :)
Húúú mostanában milyen beszélőkém lett, nem szoktam én ennyit írni... :)

2009. január 23., péntek

Vége a hétnek :)

Szerencsére eljött a hétvége. Ma túl lettem az egyik legfontosabb vizsgámon. Nagyon boldog vagyok! Jöhet a megérdemelt hímzés :)
És itthon vagyok a családommal, már úúúúgy hiányoztak. Nálunk van hétvégére unokaöcsém is. Játszok velük sokat ám :) Olyan jókat nevetnek :) Csak ne kellene minden pillanatban szembesülnöm azzal, hogy szegénynek a haját megviselte a kemo.
A vonaton hazáig végig hímeztem, annyira jó volt, nem is tudom leírni!
Mostanra jól lefárasztott ez a két kis srác, pedig még nincs 4 órája, hogy itthon vagyok :) Még egy kicsit velük kell lennem, aztán hímzek egy kicsit, aztán alszom! Nem is tudom mikor aludtam utoljára olyan jót, nyugodtan...
Most amíg tartanom kell itt a frontot, blogokat olvasok :)

2009. január 22., csütörtök

Találkozás

Találkoztam ma Hubbub Dórival! Olyan jó, hogy végre személyesen is láttam, beszélhettem vele!
És nézzétek micsoda gyönyörűségekkel lepett meg!



3LHN mintát, és TGA és WDW fonalakat hozott nekem. Utóbbi olyan színű, ilyet még soha nem láttam, és nagyon tetszik, jó lenne készíteni vele valamit most rögtön :) Csak félek elhasználni, meg ötletem sincs, de majd lesz ám :)
Nagyon nagyon szépen köszönöm Neked Dóri, nem is tudod, milyen nagy örömöt szereztél nekem:)

Nekem is sikerült ám meglepnem :) Titokban vizsgaidőszakom alatt hímeztem egy kis pillangót Dórinak, mert láttam, hogy közeledik a névnapja. Amikor írt, hogy jön Szegedre talizzunk, már kész volt, csak zsákocskává kellett varrni. Nagyon örültem, hogy személyesen adhattam át, a postai feldásnál izgulhattam volna, hogy megkapja-e.
Az én kis névnapi ajándékom neki egy pillangós hímzéses illatzsákocska, 2 Anchor multicolor fonal, 3 pici szivecske gomb, egy kis tea :) egy szappanocska és egy afrikai nőci figura. Utóbbiról sajnos nincs képem, mert ma reggel 9 után érkezett meg a boltba, és 10kor találkoztunk, örültem, hogy egyáltalán megérkezett :)
Íme kép:

2009. január 21., szerda

Ez nem jött össze

Most értem haza a vizsgámról.
És nem sikerült, és nem akarom elhinni. Esélyt se kaptam...
És tudtam, jó nem 5ösre, de kinek kell az 5ös, hagy legyen már jogom eldönteni, hogy jó e nekem a 3-as... De nem, nem felelt meg neki a feleletem, mert nem 5-ös lett volna, még szerintem 4-es se, de 3-as igen, és nem kaptam semmit, mert hogy nem akarja lerontani az átlagom, nem mutatna jól a többi jegyem között. Nekem jogom sincs eldönteni, hogy a 3-as megfelel-e.... Nem hiszem el, pedig nem ugy tűnt a tanár, hogy érdekli, állandóan kiment, telefonált... másokat úgy átengedett...
Az 1. tételem olyan 3-as volt, a 2. tuti 5 mert az nagyon ment a 3. nem tudom. De az 1. után nem is kaptam több esélyt. Bár ezt így nem lehet jól leírni, akik ott voltak tudják, egyikőnk se kapott esélyt... mindent leírni nagyon hosszú lenne, és ez a blog nem is ilyenek miatt van, senkit nem akarok untatni. Felad 237 tételt, nem gondolva, hogy mennyi is az, vagy én nem tudom, és amellett még ilyen is?

2009. január 20., kedd

Egy kis boldogság

Ma szörnyen indult a napom. Azért írom a szörnyűt, mert semmivel sem volt se jobb, se rosszabb, mint mostanában, csak átlagosan rossz, ÉS erre még egy lapáttal rátett, hogy a fejem is fájt. Délig el sem akart múlni, biztos nem bírja már a megterhelést...
Aztán délben csöngetett a postás, megérkezett a csomagom a Tűvarázs-ból.
És ekkor kisütött nálam egy kicsit a nap. Nagyon gyönyörű dolgokat vettem! És ami még nagyon jól esett, hogy nagyon szépen, pecízen, és igényesen volt minden a csomagomban. Minden egyes anyag egy-egy zacsiban volt rajta a neve, mérete, színkódja, ára... Így fogom tudni, ha valamelyik nagyon tetszik, hogy melyikből kell rendelni. ÉS még mindig nincs vége, a számla mellett volt ajándékba egy Mill Hilles házikós gomb. Az ilyenekkel is nagyon régen szemeztem és most van!!!!
Íme egy kép a szerzeményeimről.



Most különösen örülök nekik, vagy fél óráig csak mosolyogtam, és simogattam őket. A páromnak is tetszett, hogy végre mosolygok, úgy őszintén. Pont néztem,anno kértem anyagmintákat, mert tervbe volt már, csak keret nem volt rá, és 2008.02.08-án kaptam meg a mintákat, azóta vágytam anyagra!
Aztán elmentünk unokaöcsémhez. A párom egy angyal, elkísért. Mostanában nagyon sokat segít ám nekem, olyan sokat tanulok, alig van valamire időm, és ő pl. elmosogat, pakolgat. Csak tartsa meg jó szokását! :)

2009. január 18., vasárnap

Rosszkedvű bejegyzés

Sajnos eljött az az idő, hogy magam alatt vagyok. Próbáltam harcolni ellene, de nem jártam sikerrel...
Nagyon sok minden összejött, megesik az ilyen.
Holnap vizsgázom, sőt egész héten vizsgázom...
A holnapi vizsgától eddig nem féltem, úgy volt, hogy írásbeli lesz, meg rendes a tanár... Erre nem írásbeli és nem rendes a tanár. A mi tanárunk valamilyen ok miatt nem tud minket vizsgáztatni így holnap egy tök ismeretlen elé kell kiállni.
A másik 3 tárgyból sem jobb a helyzet. Sok a tanulnivaló nagyon, és úgy érzem soha nem jutok a végére. Egész szorgalmi időszakban arról volt szó, hogy ha folyamatosan tanulunk nem lesz nehéz. Mint a gyakorlati jegyeimen is látszik én tanultam egész évben. Jó hogy olyan dolgokból áll a tételsor, amiket nem is vettünk, nem is hallottunk róla. Sőt hogy ezt még tetőzze az egyik tanár nem is tartott utolsó órát valami egészségi ok miatt, nem kaptunk tételsort, bár az is mindegy mert úgyis megbuktat mindenkit. Már 1 hét van a vizsgaidőszakból csak,de még több mint a fél osztály megy hozzá. Hogy miért jó ez...
Nem akarok menni uv-zni se, próbálok is eleget tanulni, de ha nem rajtam múlik? Pedig az az egy hét, ami az uv hét milyen jó lenne otthon tölteni....
A hímzéssel is hadilábon vagyok. Úgy, de úgy hímeznék, de akkor lelkiismeretfurdalásom van.
Ezer meg egy minta és készlet tetszik, de nincs rá pénzem :( Nem is akarnék sokat végülis, mert amit valahol neten meg lehet találni azt onnan, de azért jó lenne tulajdonosa lenni egy kis eredeti LHN vagy Lizzie Kate vagy tralalás mintának, vagy egy Mill Hill gyöngyös készletnek... meg mindenkinél gyönyörű fonalakat és kis kiegészítőket látom, és persze álmaim ollóját... óóóóó
Hátha fogja most ezt enyhíteni, hogy rendeltem anyagokat (Mamámtól kapott karácsonyi pénzemből), hiszen szép hímzővásznakra már vagy 1 éve vágyom, és most lesz egy kicsi.
Irigykedem is a Sárkánytalisokra, nekem a barátnőim nem hímeznek, nem tudják értékelni úgy, ha mutatok nekik valamit. Ne haragudjatok lányok, ezt most nem rossz indulatból írom, csak láttam a képeiteket és irigykedem. Biztos nagyon jó megbeszélni mit hogy, egymás hímzését nézegetni...
A tanulás miatt a családomat sem láttam, a kisöcsém nagyon hiányzik ám, annyi szeretet kapok tőle, hogy csak na...
Kedd az egyetlen napom, amikor nem lesz vizsgám jövő héten, akkor meg a 6 éves rákos unokaöcsémhez megyek be a kórházba, hát hogy lehet ezt bírni ????

Ne haragudjatok hogy ilyen rossz bejegyzés jött most, de muszáj kiírnom magamból. Az egész helyzetre plusz egy lapáttal tesz, hogy nem bírom idegileg a vizsgadrukkot...

2009. január 17., szombat

Kis kék tulipán

Ez a kis készlet a legutóbbi Keresztszemes magazinban volt, és még dec. 29-én kezdtem el. Otthon voltam, és nem vittem haza semmiféle hímzést, csak tanulnivalót, így aztán nem nagyon volt más lehetőségem, mint ezt elkezdeni, de nem is baj, mert tetszik ám. Jó hamar el lehet készíteni (ha az ember nem teszi félre:)



Már a keretet is kitaláltam, hogy decoupage-zsal fogom elkészíteni, hasonlóan mint egy régebbi munkámnál, majd keresek valami szép kék szalvétát.
Nem tudom olvassa e a blogom olyan, aki előfizet egy évre a KM-ra decemberben és akkor megkapja az évkönyvet ajándékba, mert én december elején fizettem elő, és meg is kapták az előfizetésem, hiszen a januári szám megérkezett, de az évkönyv még nem. Nem szokott ennyit késni az újsághoz képest, eddig mindig megjött időben. De lehet csak várnom kell még? Vagy telefonáljak? Vagy mit csináljak? Még senki nem nagyon kapta meg vagy csak én nem ?

A régebbi ilyen kis mintám:

2009. január 16., péntek

Baby Mickey egér lány

Grétikének hímzem.
Nagyon megtetszett a minta, és rögtön neki is láttam. Jól lehet vele haladni, már ha időm engedi a tanulás mellett, de kezdem megszokni az éjszakai hímzést. (tanulás után 1 óra hímzés a jutalom, hogy szépen végződjön a napom :)
Lenne egy olyan kérdésem, hogy szerintetek ez jó lesz az előkére?
Sokat gondozlkozok ezen miközben hímzem. Lehet jobb lenne kis párnának, de 1-2 hét múlva szeretném odaadni az előkét és arra nincs ötletem.



Sajnos csak fázisfotót tudok mutatni, képet nem, mert csak a minta van, valahol neten találtam és valakinek rajta van a neve, nem szeretnék bajt, de szerintem nagyjából látható.

Sikerült a vizsgám, méghozzá 4-es lett. :) Szerencsére jó kérdéseket kaptam. Jó nagyon túl lenni rajta, mert már nem bírtam elviselni az izgulást!!! Úgyhogy most nagyon boldog vagyok, hímzek is egy órácskát :)
Várom a véleményeket, hogy akkor szerintetek jó-e előkének, vagy akkor annak hímezzek mást?

2009. január 15., csütörtök

Álomképeim

Rájöttem, hogy nem is 2 álomképem van, mint ahogy tegnap írtam, hanem 3 :)

Susanna pillangós

Ez a minta 140 x 140 öltés, de én még sohasem csináltam ilyen nagy képet. Mi van, ha megunom? Pedig tavaly ősszel még terveztem, hogy azt fogom elkezdeni most februárban vizsgaidőszakom után...



És 2 Haed kép. Az első a legnagyobb szerelmem. Haed képet meg nem merek elkezdeni, amellett, hogy nagy még attól is félek, hogy nem lesz olyan szép, mint ezeken a képeken.





Úgy irigylem azokat, akik neki mertnek állni nagy képnek :)



Holnap már mutatok hímzést :) Jajjj a holnap...holnap vizsgázom filozófiából... hááát őszintém megmondva én nem ilyen tipusu ember vagyok, ez nekem nagyon nehéz lesz... :(
Az elmúlt 3 éjszaka sokat hímeztem ám, mert már nagyon hiányzott :)

2009. január 14., szerda

2009-es terveim

Így tanulás közben még jobban jár az eszem a hímzésen, mint amúgy :) És eszembe jutott pár nap előtt, hogy összeírom, mik azok amiket be szeretnék fejezni. Miután megírtam ezt a kis listácskámat, a papír másik oldalára meg elkezdtem azokat írni, amik bár még nincsenek elkezdve, de szeretném elkészíteni. Ezek egy része a fiókomban hever készlet formájában.
Azért persze nem írtam össze mindent mindent, hisz tudom, hogy a 2009 is egy év, nem több, nem kevesebb, és ha próbálok reális lenni, lehet tényleg bele is fog férni az időmbe.
Sokmindenki blogjában láttam, hogy nem ír ilyen listát, mert már próbálta, és nem jött össze. Nos én még nem próbáltam ezelőtt, és nem tudom milyen lesz, de ha nem teszek kísérletet nem is fogom tudni.
A másik ok meg az, hogy a papír el tud veszni, de amit itt írok remélem megmarad :)

Elkezdetteim:

1) Isa Vautier : Café pause



És így álltam vele nov.16-án. Már csak egy estés munka van rajta kb.



2) Isa Vautier : Danse la vie



Ezt a készletem becsúsztattam az anyagos dobozomba, és mindenhol kerestem vagy 1 hónapig, nem volt meg, most lett meg a héten :) így aztán fogom tudni folytatni. Őszi állapota:



3) Rico kék rózsa



Kb. egy évvel ezelőtt így tettem el, de mostmár szeretném befejezni, már nem olyan sok van.



4) Dim : Napocskás



2007.novemberi állás



És akkor az elkezdetlen tervek is jöjjenek szép sorba:

1) Dim : ablakos



2) Rico : Orchideás banner



3) Papillon : Utcarészlet



4) 2db Rico virág



5) Lanarte : G



6) Unokatestvérem májusban szül, szeretnék valami szép babaköszöntőt, egyéb terv még nincs

7) Grétikének előke (most kezd enni almapürét :)

És még ami biztos lesz 2009-ben:
RR, PIF és meglepiajándékok :)

Van 2 álomképem is, azokkal még nem tudom mi lesz...

Kedvenc film

Kaptam egy felkérést Dórától, hogy írjak pár sort a kedvenc filmemről/filmjeimről. Kíváncsi, miket szeretnek a mai fiatalok.
Szerintem én a fiataloknak csak egy kis részét képviselem, hiszen nálam a jó film az romantikus vagy vígjáték. Nem mondom, hogy nem nézünk meg másféle filmeket is a párommal, hiszen ő azért mégis csak pasi (aki a kedvemért megnéz néha 1-1 romantikus filmet), de neki más a kedvence, érthető módon :)
Nem is tudom hol kezdjem. Igazából imádok filmeket nézni, rengeteget láttam már, rengeteg tetszett, de én most azokat a filmeket írom le, amelyiket bármennyiszer meg tudnék nézni.
Íme a filmjeim, a sorrend csak ahogy eszembe jut, ezek között már nem tudok rangsorolni:

1) Álmomban már láttalak



A film röviden arról szól, hogy egy szálloda takarítónőjébe beleszeret egy szenátorjelölt, és természetesen a film végére összejönnek :):)

2) Hölgyválasz



Ez a film mióta megjelent a kedvencem. Én is mindig meg akartam tanulni táncolni, ezért mindig szerettem az ilyen filmeket és gyönyörködtem milyen ügyesek. A többi táncos filmhez képest ez valahogy mégis jobban a szívemhez nőtt. Szeretem benne azt is, hogy ez nem az a tipikus szerelmes film... A férfi a nő miatt megy el táncolni, de nem jönnek össze a végére, a férfi a feleségével marad, és az a rész, amikor a végén megy a felesége munkahelyére azzal a szál rózsával...hát az igen :)
Szerencsére azóta én is elkezdtem táncolni (a párom korábban versenytáncos volt, így könnyű dolgom van) és már nem csak nézni szeretem, hanem táncolni is :)

3) Anyád napja



Ez a film hát kész. A pasi a legédesebb akit valaha láttam... már csak miatta is imádom nézni a filmet :) (A bambanőben is játszott)
Van egy fiatal pár, akik egymásba szeretnek és srác anyja megpróbálja őket mindenáron szétválasztani. De nem sikerül neki :)
Vannak okok, amik miatt ezt a filmet közel érzem magamhoz. Írni ezekről nem igazán szeretnék, nem tudom kik olvassák a blogom, kik nem, meg alapból nehezen nyílok meg, ne haragudjatok, talán majd egyszer :)

Hát most csak ezt a 3 filmet emelném ki, remélem nem fog semmi nagyon nagyon jó eszembe jutni ezután. Ezek a filmek olyanok,hogyha valami miatt kiakadok, egy filmet akár 3x is meg tudok nézni egy nap. Az álmomban már láttalak-ot akkor néztem meg egy nap 3x, amikor Kerim meghalt :(
A Hölgyválaszt nem tudom, de emlékszem azt is megnéztem egy nap 3x, az Anyád napját pedig csak 2x.
Hát én már csak ilyen kis bolond vagyok.

Én Hubbub Dóri kedvenc filmjét vagy filmjeit szeretném megismerni.

2009. január 13., kedd

2008-ban készültek

Sajnos én nem tudom megszerkeszteni olyan szépen, mint ahogy láttam néhányatoknál, de remélem azért így is jó.