2008. december 13., szombat

Mi is történt eddig?

Sajnos az elmúlt napokban nem igazán volt időm írni, így most pótolok :)
5-én este fél 5 körül jött a Mikulás a kisöcsémhez :) Úgy örült. Olyan kis édes volt, elénekelte a Hull a pelyhest, és persze olyan zavarban volt, hogy más már nem jutott eszébe :):):) Gondolom azt mondanom sem kell, hogy utána egész este játszott, az új játékaival. És sikerült jól meglepnie engem, ugyanis minden évben azon ment eddig a vita, hogy ne egyen egyszerre meg annyi csokit, most pedig talán egyet ha megevett :)



Én mikura kaptam szüleimtől a szokásos KM előfizetésem, a páromtól a Sims játék összes kiegészítőjét, párom anyukájától pedig egy Pickwickes teáskészletet, aminek a tartalma egy epres teáskancsó és 4 doboz tea. Imádom a teát, és örülök, hogy ezt kaptam csoki helyett, azt annyira nem szeretem :) Erről képet sajnos nem tudok mutatni.

6-án végigjártuk a mamákat a párommal és kisöcsémmel. Nagyon gyorsan elszaladt ez a nap.

7-én, vasárnap tartottuk családi körben a szülinapomat, mert bár 9-én van, de az keddre esik, és akkor én Szegeden vagyok, és utána hétvégén meg szüleim elutaznak pihenni egy kicsit.
A buli után indulhattunk vissza Szegedre.

A hetem (hétfőtől péntekig) nagyon jó volt. A suliban nagyon sok tárgyból megtudtam a félévi jegyeim és eddig 4-nél rosszabb nincs :) Teljesen happy vagyok. Kedden a párommal megünnepeltük a szülinapom, 21 lettem.
A képeken látható gyönyörűséges fonalakat kaptam, többek között :)
Én rendeltem meg a Tűvarázs-tól, de mivel zsákbacérna volt, nem tudtam ám milyen fonalak lesznek benne, így meglepetés volt.
A sima DMC fonal az 50 db, a szép csillogó az 9.
Sajnos a kép minősége nem túl jó, scannelnem kellett, ugyanis tönkrement a fényképezőm:( Már régen szenvedtem vele, most feladta. Képeket lehet készíteni, de a gépre nem tudom feltenni :( És még nincs 2 éves se...
Íme:




Hímeztem is ám, de főként karácsonyi ajándékokat, amiknek egy részét a jövő héten oda fogom adni barátnőimnek, akkor majd mutatok képet :)
Szerdán, csütörtökön vásároltunk barátnőmmel összesen vagy 7 órát :) Tegnap, pénteken meg a párommal 5 órát. Jól bírta :) Meg is dicsértem. De sajnos még így sincsen meg minden karácsonyi ajcsi.
Azért, hogy ne legyen minden olyan túl szép és jó, rossz hírt is kaptam ám. Nem tudom, írtam-e már a blogomba, de a 6 éves unokaöcsémnél rákot diagnosztizáltak, túl is van szegény már 10 kezelésen, most a CT megint kimutatott valamit, itt Szegeden kezelik, azt mondták, nem tudják pontosan mi is az, de kapnia kell újra a kemot. Mivel nem voltak túl határozottak az orvosok, meg amúgy is kíváncsiak voltak apa tesójáék más véleményére is, így tegnap voltak Pécsen. Hát nagyon sokáig tartott a dokik megbeszélése, összehívták ott a főfő dokikat, mert nem nagyon találkoztak még ilyen esettel, és a döntés az lett, hogy ki kell venni az egyik veséjét, és kapnia kell a kemot. Egy ici pici jó annyi mindössze, hogy a másik vese nagyon szépen működik, így legalább azzal nincs baj, állítólag így is ugyanúgy élhet, csak élsportoló nem lehet. De legalább él...
Na de ilyen szomorú témáról nem nagyon fogok írni, csak most kikívánkozott.

Ahol kép felirat van, ott este pótolok képet, az az otthoni gépen van, és ha minden igaz haza is megyünk ma. Szerencsére sztrájkol a MÁV, így busszal vagyunk kénytelenek menni.

2008. december 4., csütörtök


Vége van a zh-imnak! Túl vagyok rajta, el sem hiszem!!! 4 nap alatt 7 zh... Teljesen kifárasztott.
Közben azért volt egy kis időm vásárolni is :)
Bár nem ilyen szándékkal ültem le a gép elé, csak szét szerettem volna nézni pihenésképp és megláttam ezt a 2 Rico újságot akciósan. nem lehetett nem megvenni :)



Imádom a Rico termékeket!!!

Közben lett egy jelentkezőm PIF-re, nagyon örülök neki, 2 főnek még mindig van hely, ha kedvet kapna valaki!!!!

Vásároltam még ám DMC fonalakat is, de azt majd csak 9-én kapom meg, kedden a szülinapomra, addig nem láthatom, pedig itt van már egy ideje, de a párom nem adja ide, majd csak a napján :( Bár így helyes ez :)

Remélem, most hogy túl vagyok egy icipici időre a tanuláson lesz időm hétvégén hímezni, már egészen elvonási tüneteim vannak :) Gondolhatjátok, már lassan 2 vagy 3 hét hímzés és tű nélkül...